Budapesten újra házasodott a szintén szombathelyi Sz. Máriával, a Kertészeti egyetem német tanárnővel, nekik nem született gyerek. Híven elveihez a rendszerváltás először a MDF-ben tevékenykedett, de később a MIÉP-re pártolt át. Évek óta hiába kutatok utána de sajnálatos módon nem sikerült megtalálnom. Többek között Géza volt a másik közelebb álló magyar barátom, aki a gitározás kivételével Tamásnak az ellentéte, hisz csinosfiúként a viselkedésébe is igyekezett olyannak mutatkozni. Szintén vidéki, szép mosolyú, barna, félhosszú és sima hajú fiú, amit állandóan a kezével igazította. De vonzó és vidám természetét rontotta a nem csak nárcizmusa, hanem hajlamos volt a megalkuvásra, ügyeskedésre, amikor az érdekét szolgálta. A kollégiumban gyakran összejöttünk esténként az egyik szobában teát inni zsíros kenyérrel, beszélgettünk, énekeltünk és a rendszert kigúnyoló, néha durva vicceket meséltünk egymásnak. Ha hirtelen kinyílt az ajtó és belépett két-három másik diák azonnal csend lett vagy témát váltottunk, mert mindenki tudta, hogy azok besúgok, a kommunista ifjúság tagjai voltak. A külföldiek között megismertem egy ghánai fiút, magas és atléta alkattal, fekete, mint a szén, aki szépen és elég drágán és színesen szeretett öltözködni, kocsija is volt, több női partner, de senki sem tudta pontosan miben sántikál. Ő is zenélt és egy estén megkérték, hogy vegye elő népi fuvoláját és játsszon vele valamit. Ő elővett egy fekete, ében egyszerű hangszert és kezdett belefújni, de nehezen jöttek ki a hangok belőle. Megszólalt „hideg a hangszer”, odament, ahol egy rezsón forralt a víz a teához, megfogta az alumínium, ütött-kopott teakancsót és beleöntötte a forróvizet a fuvolájába. Újra kezdett belefújni és egy szép ghánai népdallal ajándékozott meg minket. Carlos

Budapesten újra házasodott a szintén szombathelyi Sz. Máriával, a Kertészeti egyetem német tanárnővel, nekik nem született gyerek. Híven elveihez a rendszerváltást először az MDF-ben tevékenykedett, de később a MIÉP-re partelt át. Évek óta hiába kutatok utána de sajnálatos módon nem sikerült megtalálnom. Többek között Géza volt a másik távolabb álló magyar barátom, aki a gitározás kivételével Tamásnak az ellentéte, hisz csinosfiúként a viselkedésébe is igyekezett olyannak mutatkozni. Szintén vidéki, szép mosolyú, barna, félhosszú és sima hajú fiú, amit állandóan a kezével igazította. De vonzó és vidám természetét rontotta a nem csak nárcizmusa, hanem hajlamos volt a megalkuvásra, ügyeskedésre, amikor az érdeket szolgálta. A kollégiumban gyakran összejöttünk estarként az egyik szobában teát inni zsíros kenyérrel, beszélgettünk, énekeltünk és a rendszert kigúnyoló, néha durva vicceket meséltünk egymásnak.Ha hirtelen kinyílt az ajtó és belépett két-három másik diák azonnal csend lett vagy témát váltottunk, mert mindenki tudta, hogy azok besúgok, a kommunista ifjúság tagjai voltak. A külföldiek között megismertem egy ghánai fiút, magas és atléta alkattal, fekete, mint a szén, aki szépen és elég drágán és színesen szeretett öltözködni, kocsija is volt, több női partner, de senki sem tudta pontosan mi ben sántikál. Ő is zenélt és egy estar megkérték, hogy vegye elő népi fuvoláját és játsszon vele valamit. Ő elővett egy fekete, egyszerű hangszert és kezdett belefújni, de nehezen jöttek ki a hangok belőle. Megszólalt „hideg a hangszer”, odament, ahol egy rezsón forralt a víz a teához, megfogta az alumínium, ütött-kopott teakancsót és beleöntötte a forróvizet a fuvolába. Újra kezdett belefújni és egy szép ghánai népdallal ajándékozott meg minket. Carlos