“pinciék” A tükör előtt (folytatás…) III Két év Magyarországban, egy év Madridban 1971-1974 Argentínában jócskán benne voltunk az őszben, amikor elindult az Eugenio C utasszállító hajó Genova felé. Ha jól emlékszem, 12 napig tartott az út, amíg célhoz ért. Akkoriban ez a hajó az egyik legnagyobb vízi járműnek számított és bár én annak az egyik lenti, olcsóbb kabinjaira szólt a jegyem valóban kényelmesen és felhőtlenül utazhattam. Az étteremben ugyan abban az asztalon kaptam helyet, ahol megismerkedtem eg idősebb házaspárral, akik azonnal pártfogoltak engem, készen voltak segíteni ill. tanácsaival szolgálni mind abban, ami nekem újnak, ismeretlennek vagy kétségesnek bizonyult. A hajó több órára megállt először Braziliái Río de Janeiro és bár lehetett, de úgy emlékszem, hogy mégsem szálltam le körülnézni a városban. Ha nem élveztem az egész utat, ahogy várható kellett volna lennie akármilyen világot látni szándékozó „óceán vándornak” . A kicsi de kényelmes mozi terem esti látogatásokra, a hatalmas tenger leigázó látványra, bolyongások a hajó fedélzetén, az időspárral folytatott beszélgetésekre az ebéd vagy a vacsora asztalánál, melyben mindig kellett elutasítani a tengerigyümölcsök, kagylókkal és egyéb vízből merített táplálékokat, mivel ezeket már gyermek koromban nem szerettem, ezek a kevés emlékek, amik bennem maradtak. És szintén a mindig a halvány szorongás, amit éjjel-nappal éreztem a bizonytalan jövőm miatt, tudtam, hogy a hajón még egy zárt világban vagyok, ami véd engem, de, ahogyan a hajó szelte a vizeket, ez a helyzet mind rövidebbnek bizonyul és el fog érkezni az a nap, amikor földre kell szállnom és megkezdeni az a csupa kérdőjelekkel, de bizonyságok nélküli új életet. Többen az állították rólam, akkor és később is, milyen bátor voltam, hogy nekiindultam az ismeretlen felé csak egy oda felé szóló jeggyel, egy bőrönddel és a hegedűmmel a kezeimben, de én jól tudom, hogy nem bátorság volt, hanem egy fantáziadús, éretlen és felelőtlen döntésnek az eredménye, az, hogy életem és zenész hivatásom gazdagabb lesz igazán csak egy remény volt, amiből hiányzott az akarat, a kitartás és világos, konkrét tervek. A portugáliai Lisszabonban a hajó ismét több órára kötött ki és ott kihasználtam a lehetőséget, hogy a kikötő környéken egy rövid sétát tegyek. Egy régi monostorba tértem be, ahol hosszan, csendben és lenyűgözve simogattam ujjaimmal az évszázados kő oszlopok faragásait, gondolataim a rég múltba merültek, azokon az embereken, akik építették és szépítették a templomot és azokon, akik az oszlop közelében vagy rátámaszkodva a kezdetétől ott imádkoztak, énekelték a szent énekeket. Az Eugenio C végül Genováva érkezett és vonattal kellett folytatnom először Bécsig, és ott a Budapest felé induló vonatra szállnom. Az idős pár szintén Bécsig utaztak így, az első igaz kihíváshoz is segítséget kaptam, Bécsben viszont már egyedül maradtam, ahol az idegen nyelvtudás hiányom ellenére, nem emlékszem hogyan, de sikerült megtalálni a pályaudvart és végül felszállnom arra a vonatra, ami Budapestre vitt. Az osztrák-magyar határon volt az első pillant, amikor felébredtem a

"pinciék" Tükör előtt (folytatás…) III Két év Magyarországban, egy év Madridban 1971-1974 Argentínában jócskán benne voltunk az őszben, amikor elindult az Eugenio C utasszállító hajó Genova felé. Ha jól emlékszem, 12 napig tartott az út, amíg celhoz ért. Akkoriban ez a hajó az egyik legnagyobb vízi járműnek és bár én annak az egyik lenti, olcsóbb kabinjaira szólt a jegyem igazán kényelmes és felhőtlenül utazhattam. Az étteremben ugyan abban az asztalon kaptam helyet, ahol megismerkedtem eg idősebb házasváral, akik azonnal partefogoltak engem, készen voltak segíteni ill. tanácsaival szolgálni mind abban, ami nekem újnak, ismeretlennek vagy kétségesnek bizonyult. A hajó több órára megállt először Braziliái Río de Janeiro és bár lehetett, de úgy emlékszem, hogy mégsem szálltam le körülnézni a városban. Ha nem élveztem az egész utat, ahogy kellett volna lennie akármilyen világot látni szándékozó „óceán vándornak” .A kicsi de kényelmes mozi terem esti látogatásokra, a hatalmas tenger leigázó látványra, bolyongások a hajó fedélzetén, az idősváral folytatott beszélgetésekre az ebéd vagy a vacsora asztalánál, melyben mindig kellett elutasítani a tengerigyümölcsök, kagylókkal és egyéb vízből merített táplálékokat, mivel ezeket már gyermek koromban nem szerettem, ezek a kevés emlékek, amik bennem maradtak. És szintén a halvány szorongás, amit éjjel-nappal éreztem a bizonytalan jövőm miatt, tudtam, hogy a hajón még egy zárt világban vagyok, ami véd engem, de, ahogyan a hajó szelte a vizeket, ez a helyzet mind rövidebbnek ul is the fog érkezni az a nap, amikor földre kell szállnom és megkezdeni a csupa kérdőjelekkel, de bizonyságok nélküli új életet.Többen az állították rólam, akkor és később is, milyen bátor voltam, hogy nekiindultam az ismeretlen felé csak egy oda felé szóló jeggyel, egy bőrönddel és a hegedűmmel a kezemben, de én jól tudom, hogy nem bátorság volt, hanem egy fant áziadús, éretlen és felelőtlen döntésnek az eredménye, az, hogy életem és zenész hivatásom gazdagabb lesz igazán csak egy remény volt, amiből hiányzott az akarat, a kitartás és világos, konkrét tervek. A portugáliai Lisszabonban a hajó ismét több órára kötött ki és rövid órára használható, hogy a kikötő környéken egy sétát tegyek. Egy régi monostorba terme be, ahol hosszan, csendben és lenyűgözve simogattam ujjaimmal az évszázados kő oszlop faragásait, gondolataim a rég múltba merültek, akik azokon az embereken, építették és építették a Templomot és azokon, akik az oszlop közelében vagy rátámaszkodva a kezdettől ott imádkoztak, énekelték a szent énekeket.Az Eugenio C végül Genováva érkezett és vonattal kellett folytatnom először Bécsig, és ott a Budapest felé induló vonatra szállnom. Az idős pare szintén Bécsigtak így, az első igaz kihíváshoz is segítséget kaptam, Bécsben viszont már egyedül maradtam, ahol az idegen nyelvű utazó hiányom ellenére, nem emlékszem hogyan, de sikerült megtalálni a pálya udvarát és végül felszállnom arra a vonatra, ami Budapestre vitt. Az osztrák-magyar határon volt az első pillant, amikor felébredtem a