No conservo en mi memoria nombres, pero sí la imagen de algunos compañeros y compañeras que hicieron transitable mi paso por el conservatorio, gracias a ellos viví allí una vida más sociable que anteriormente, aunque siempre permanecí como el más inexperto, más inmaduro y tarambana entre todos los demás. Esto lo tapaba con una actitud de rebeldía, humor, ligereza y superficialidad que contrastaba con algo de bohemia y predisposición natural para la música que, sin proponérmelo, emanaba de mi persona. Entraba en la barrera de los dieciocho años, o sea de ser mayor de edad, lo que implicaba también la posible obligación de cumplir con el servicio militar. En la libreta de enrolamiento, por última vez, aparezco sin barba y con el cabello corto, a partir de esa fecha siempre me dejé la barba y, en lo posible, el cabello más o menos largo. Creo que, desde entonces, con el cambio de imagen, más bien de “fachada” exterior comenzó mi proceso de maduración que, aunque fue lento, pero también consecuente en cada uno de sus pasos ya que cada uno de ellos me llevaba a una manera distinta de encarar la carrera de músico, hasta mi ingreso al coro de Arquitectura, conocer allí a Marta y finalmente a alejarme del país. Tina Pero antes tuve mi primera relación, se podría llamar seria, con Tina, la chica del mismo curso que estudiaba chelo. Fue a Hernán M., alumno de piano, quien en la actualidad vive en EEUU y ya no es músico sino un conocido pintor, al que se le ocurrió la idea de invitarnos a Tina y a mí a hacer música de cámara juntos y de esta manera formamos el trío “oficial” del Conservatorio. También juntos, tuvimos la iniciativa de redactar la primera revista del Instituto… Luego de ensayar nos quedábamos hasta tarde juntando material, escribiéndolo a máquina y luego imprimiéndolo con una máquina stencil que nos habían facilitado.

Neveket nem őrzök emlékezetemben, de néhány osztálytárs képét megőrzöm, akik a télikertben eltöltött időt telhetővé tették, nekik köszönhetően társasági életet éltem ott, mint korábban, bár mindig én maradtam a legtapasztalatlanabb, legéretlenebb. és buta a többiek között. Ezt a lázadó, humoros, könnyed és felületes attitűddel fedtem le, amely ellentétben állt némi bohémsággal és a zene iránti természetes hajlammal, amely szándék nélkül kiáradt belőlem. Belépett a tizennyolc éves kor, azaz a nagykorúság korlátjába, ami egyúttal a katonai szolgálat esetleges kötelezettségét is magában foglalta. A besorozási könyvben utoljára szakáll nélkül és rövid hajjal szerepelek, ettől a dátumtól kezdve mindig hosszúra hagytam a szakállam, és ahol lehetett, a hajam is többé-kevésbé hosszú. Úgy gondolom, hogy azóta az arculat, inkább a külső „homlokzat” változásával beindult az érési folyamatom, ami bár lassú volt, de minden lépésében következetes is, hiszen mindegyik más-mást vitt. egészen más, mint a zenész karrier előtt álltam, egészen addig, amíg nem csatlakoztam az Építészeti kórushoz, ott találkoztam Martával, és végül elhagytam az országot.Kád De előtte volt az első kapcsolatom, mondhatni komolyan, Tinával, azzal a lánnyal, aki ugyanabban az évben tanult csellót. Hernán M. zongorahallgató, aki jelenleg az Egyesült Államokban él, és már nem zenész, hanem ismert festő, jött az ötlet, hogy meghívjuk Tinát és engem a közös kamarazene elkészítésére. módja A Konzervatórium „hivatalos” trióját alkotjuk. Szintén együtt volt a kezdeményezésünk, hogy megírjuk az Intézet első folyóiratát... Próba után későig gyűjtöttük az anyagot, gépeltük, majd egy tőlük kapott sablongéppel nyomtattuk.